Történet
Gyülekezeti alkalmak
Lelkipásztor
Presbitérium
Zenei élet
Ifjúság
Médiatár
Linktár
Arhívum
Vendégkönyv
Elérhetőség

Napi ige

 


  
 
()


Körlevél

Név:
E-mail:
Feliratkozok a/az:
gyülekezet körleveleire
alapítvány körleveleire
ifjúság körleveleire
Feliratkozok


Letöltések

Helyi és Országos sajtó


LELKIPÁSZTORI HIVATAL
ÓRARENDJE


HÉTFŐ - PÉNTEK

8-13 ÓRA

SZOMBAT

9-12 ÓRA



Thyalie Online Szerepjáték Reducere factura apa

Hirek

Ifjúsági Tábor-2019
2019-09-24


Július 15-20 között Isten segedelmével idén is tábort szerveztünk egyházközségünk ifjai számára, az érmelléki Hegyközszentmiklóson.

A tábor központi témája a „Külső és belső értékeink” volt. A délelőtti előadások során, interaktív módon igyekeztünk ifjainkkal a témát körbejárni, majd a csoportos megbeszéléseken rendjén, a gondolatmeneteket folytatva ezeket elmélyítettük, személyes tapasztalatokkal egészítettük ki.

Kedden délelőtt Árus Csongor László lelkipásztor helytörténeti előadást tartott, pénteken pedig Pap Nándor, ifjúsági csoportunk egyik tagja beszélt a függőségekről (drog, cigaretta, alkohol).

A központi téma mellett helyet kapott minden délután a pihenés, fürdőzés és a sok-sok csapatjáték. Esténként választható program volt: filmnézés vagy esti séta. Így volt alkalmunk szerdán este megnézni a csodálatos részleges holdfogyatkozást.

A szombat délelőtti kiértékelés után tudatosult ifjainkban, hogy indulunk haza, ekkor vallották be, hogy szerettek volna még pár napot maradni, hiszen nagyon hamar eltelt ez az egy hét.

Illesse köszönet a szülőket, a Nagyvárad-Réti Egyházközséget, Pop Péter segédlelkészt, Márkus Zoltán kántor-karnagyot valamint Nemes Lujza presbitert hogy valamilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy a tábor megvalósuljon.

Soli DeoGloria!

Nemes Lujza, presbiter



Letölthető dokumentum : 124392019. Tabor beszamolo..docx




Történet Programok Képgaléria Videógaléria Arhívum Vendégkönyv Elérhetőség