|
„Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?”
Lk 22,39–71
39 Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. 40 Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! 41 Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: 42 Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. 43 Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. 44 Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. 45 Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. 46 Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! 47 Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. 48 Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? 49 Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal? 50 Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. 51 Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt. 52 Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. 53 Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje. 54 Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. 55 Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. 56 Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: Ez is vele volt. 57 Ő azonban letagadta, ezt mondva: Asszony, nem ismerem őt! 58 Röviddel ezután más látta meg, és ezt mondta: Te is közülük való vagy! De Péter így válaszolt: Ember, nem vagyok! 59 Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való. 60 Péter azonban ismét tagadta: Ember, nem tudom, mit beszélsz. És amikor ezt mondta, egyszerre megszólalt a kakas. 61 Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. 62 Azután kiment, és keserves sírásra fakadt. 63 Azok a férfiak, akik őrizték Jézust, gúnyolták, és verték őt, 64 majd eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: Ki ütött meg téged? Prófétáld meg! 65 És sok más szidalmat is szórtak rá. 66 Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók. Jézust a nagytanács elé vezették, 67 és felszólították: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha megmondom nektek, nem hiszitek, 68 ha pedig én kérdezlek titeket, nem feleltek. 69 De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia a mindenható Isten jobbján. 70 Erre mind azt kérdezték: Akkor hát te vagy az Isten Fia? Ti mondjátok, hogy én vagyok – felelte nekik. 71 Azok pedig így szóltak: Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.
Nagypénteken arra tekintünk, amit az Úr tesz: biztat, még ha eltávolodik is; nem hagyja magukra az övéit, imádkozik, vért verejtékezve, ébresztve szól, kérdez (48), parancsol, gyógyít, tanítványára tekint, és válaszol. Csupa embereket aktivizáló cselekmény. És az ember? Mintha mindennel az Úr hatástalanításán dolgozna: bár követni igyek-szik Jézust, de elalszik; a szerető Mester közelébe lép, de elárulja; vagdalkozik és erőt demonstrál; tagad és sír; gúnyolódik és kiforgatja Isten szavát. Engedjük hát, hogy ő cselekedjen – a mi életünkben is!
|